Mit üzent nekem a régi kínai

A képen egy kínai és egy európai látható. Régies tusrajz, nehéz eldönteni róla, hogy mostanában készült-e, vagy száz vagy akár ötszáz évvel ezelőtt. Az egyetlen árulkodó jel az európai öltözéke: ez az öltönyszerű szabás nem lehet régebbi százötven évnél.

A kínai a földön guggol, előtte papír. Éppen most fejezett be egy írásjegyet – a testtartásából ítélve egyetlen mozdulattal. Mögötte áll az európai, kicsit pipiskedik, hogy át tudjon lesni a válla fölött, és elolvassa a szöveget. Szája lebiggyed a megvetéstől. A kép aláírásából tudjuk meg, mint mond. “Cselekvés nélküli cselekvés? Micsoda marhaság!”

Állok a kiállítóteremben, és leskiccelem a képet, hogy később pontosan fel tudjam idézni. A kínai írásjeleket külön lapra másolom, majd utána fogok nézni annak is; a másolatom ügyetlen, nem tudok sajnos kínaiul. Ez a cselekvés nélküli cselekvés rémlik valahonnan, ifjúkoromból, amikor összeolvastam mindenfélét, többek között kínai filozófiát, ám egy kukkot sem értettem belőle.

Milyen szerencse, hogy nem lett belőlem filozófus, akkor itt kellene rostokolnom, ebben a múzeumban, vévigmustrálva az összes kiállítási tárgyat. Jegyzeteket készítenék a következő cikkhez, körültekintően, nehogy elsikkadjon valami lényeges, amit a kollégák aztán szememre vetnének.

Milyen szerencse, hogy laikus vagyok, lejegyzem, ami fölkelti a figyelmemet, és veszni hagyom a többit. Lehet, hogy később felhasználom a jegyzetet, és lehet, hogy olvasatlanul hever majd számtalan noteszem egyikében.

Ebben a pillanatban rájövök, mit írna egy mai kínai egy mai európainak, hogyan fogalmazná át azt a régi, furcsa, filozófiai mondatot. “Csak azt tedd, amit nem muszáj.”

Ez éppen az ellentéte annak, ahogyan felépítjük az életünket. Igyekszünk elvégezni, amit kell, amit ránk rótt a sors és a társadalomban betöltött helyünk. Előre köszönünk a szomszéd néninek, betartjuk a jobbkéz-szabályt. Megköszönjük a főnöknek az értékes visszajelzést, noha bokán rúgnánk legszívesebben. Megtesszük, amit kell, csak hagyjanak békén. Hagyjanak egy apró zugot az életünkben, ahol szabadok vagyunk, nem a todo-listák rabjai.

Az a kínai a képen viszont azt mondja, hogy az életnek ez az apró zuga a lényeges. Arra figyelj, mit teszel, amit nem muszáj, amire nem kényszerít sem külső, sem belső erő. És a guggoló kínai mosolyog, százötven év távolából.