A két dolog, ami a jó kávéhoz kell

Ez egy semmi kis történet.  Olyan kicsi és jelentéktelen, mint út szélén a gyom, legtöbbször észre sem veszem.  Furcsa is, hogy most mindjárt elmesélem, mert nincsen benne semmi.  Ha felhabosítom, akkor egy női magazinba belefér a desszertek közé mint édes-bús sztori.  Bár talán még onnan is kilóg, hiszen néhány mondat az egész.  Sőt az egész sztori egyetlen mondat, csupán kell hozzá némi előzetes ismertető, hogy érthető legyen.

Tikkadtan ültünk egy parkban az egész napos biciklizés után, a párom, a lányom meg én.  Szeretem ezeket a hétvégéket, csupán egyetlen dolog hiányzik belőlük: nincs mikor kipihenjem őket.  Vasárnap délutánra összemosódik arcomon a boldog, családos mosoly és a zombi-lét üveges tekintete.  Így ültem a parkban is, amikor párom megkérdezte, hogy vagyok.  Mogorván, mondtam neki, mert éppen a zombiság állt bennem nyerésre.  Hozzak neked egy kávét, kérdezte abban a kihalt, vasárnap délutáni parkban, ahol még nem jártunk sosem.  Honnan, csodálkoztam.  Ott van a sarkon egy cuki, mutatott a hátam mögé.  Akkor egy sütit is kérek.

Térült-fordult, öt perc múlva megérkezett.  Kezében kis pohárban eszpresszó, mert tudja, hogy már azt iszom, pedig másfél éve hosszú kávét kértem volna még.  És tudja, hogy tej nélkül, egy cukorral.  Ez az a fajta tudás, amivel a párok rendelkeznek egy idő után, nem csoda.  A csoda tíz perc múlva kezdett számomra derengeni.  Ekkor már javában tekertük a bringát, és észrevettem, hogy mogorvaságomat mintha elfújta volna a szél.  És ez a kérdés: mi tüntette el?

Van erre rögtön két válaszom is.  Az egyik, hogy aznap valahogy kimaradt a reggeli kávém a napból.  Szervezetem hiányolhatta a rendszeresen adagolt koffeint, és most délután végre hozzájutott.  Kedélyemet tehát pusztán a biokémiai folyamatok javították.

A másik válaszom, hogy a szeretettől lett jobb a kedvem.  De milyen különös, hogy nem volt elég ehhez az, ahogy a párom a kávé előtt szeretett.  Még az a gesztus is kellett nekem, hogy beszerezze azt a kávét.

Mondom, hogy semmi kis történet ez, bár azt most sem tudom pontosan, mi történt.  Az jut eszembe, amit nagymamám mondogatott, hogy a jó kávéhoz két dolog kell: jó kávé és szív.  Úgy látszik, igaza volt, ott parkban egy jó kávé volt az, ami jobb kedvre derített.