A hívők és ateisták között ritkán van olyan vita, amire érdemes odafigyelni. A két tábor leginkább lenézi egymást, azt gondolják a másikról, szegényebb életet él. Kíváncsi lennék egyszer egy olyan párbeszédre, hogy melyikük mit irigyel a másikban.
Nem tartom magamat hívőnek abban az értelemben, hogy számomra elképzelhetetlen letérdelni, imádkozni és bízni abban, hogy amit kérek, az megadatik. Előfordul persze, hogy én is fohászkodom a magam primitív, hitetlen módján, kívánok valamit, bár nem tudom, ki teljesíthetné. Még az is előfordul, hogy fohászom meghallgatásra talál. De kétlem, hogy létezne egy olyan felsőbb lény, aki azzal tölti napjait, hogy a hozzá özönlő kéréseket valóra váltsa – és nem hiszek ebben akkor sem, ha szakállától és személyiségétől megfosztjuk az illetőt, és azt mondjuk: az Univerzum így működik.
Ebben az értelemben tehát nem hiszek, és éppen ezt irigylem a hívőktől. Pontosabban, irigyeltem mostanáig. Nemrég rájöttem ugyanis, hogy imádkozni hitetlenül is lehet, és az hittől függetlenül működik. Hogy lehet ez? Nézzük meg, mi az a két elem, ami jellemző bármilyen imára, akár keresztény, akár mohamedán szájából hangzik el.
Az egyik jellemző, hogy az imádkozó elképzeli azt az állapotot, amit kíván magának. Mivel bízik abban, hogy ez megvalósulhat, sőt hogy nem is az ő dolga azt megvalósítani, ezért szabadjára engedi fantáziáját. Azt hisszük, hogy míg a test kötött, a szellem szabad, és elképzelni bármit tudunk. Ez azonban sajnos nincsen így. A képzeletnek szüksége van arra a bizalomra, hogy roppant kicsi eséllyel ugyan, majd a távoli jövőben, de valóra válhat a fantázia.
Az imádkozó másik jellemzője, hogy nem ragaszkodik ahhoz, hogy pontosan úgy történjenek a dolgok, ahogy elképzeli. Mintha egy vázlatot nyújtana be az isteni gondviselésnek, amely a maga bölcsessége szerint fogja azt alakítani, gyakran előre nem látott módokon. A hívőben megvan az az alázat, hogy ismeri, mennyire korlátos a fantáziája, és beéri azzal, hogy a fohászának a lényege valósul meg, nem szó szerint az, ahogyan elsuttogta.
Elég tehát, ha magunkévá tesszük ezt a két jellemzőt. Elképzeljük a kívánt állapotot, minél pontosabban, minél több részletében. Ha gazdagságról álmodozunk, nemcsak azt képzeljük el, hogyan ropognak kezünk között a bankók, hanem azt is, hogy miben lesz más ettől az életünk. Mit kezdünk a pénzzel? Melyik bankba tesszük? Meghívjuk-e ünnepi vacsorára a barátainkat? Mit fognak szólni hozzá, neheztelnek-e vagy örülnek? Mire vágyunk, hogy a gazdagság megváltoztasson az életünkben? Aztán ha megvan ez a pontos és részletgazdag elképzelés, akkor engedjük szabadon repülni, és várjunk. Lehet, hogy egészen más formában teljesül. Barátaink beállítanak hozzánk vacsorára, együtt örülnek velünk, és ehhez nem kellett megütnünk a lottó ötöst.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése